Formula Podcast

S01EP18 – TOP10: Tíz pilóta, aki 2021-ben már F1-es lehet

June 17, 2020 Formula.hu Season 1 Episode 18
Formula Podcast
S01EP18 – TOP10: Tíz pilóta, aki 2021-ben már F1-es lehet
Show Notes Chapter Markers

A vírushelyzet miatt a szokottnál jóval nagyobb az esély beugró versenyzők feltűnésére a rajtrácson, éppen ezért sorra vettük azokat a pilótákat, akik akár már idén debütálhatnak az F1-ben, 2021-ben pedig állandó szerződést kaphatnak.

Ismét egy toplistával jelentkezik a Formula.hu podcastje, melyben ezúttal azokat a versenyzőket mutatjuk be, akik 2021-ben jó eséllyel pályáznak életük első F1-es szerződésére, sőt a vírushelyzet miatt azt sem lehet kizárni, hogy beugróként már idén átesnek a tűzkeresztségen. Jelöltjeink nyolc különböző országból érkeztek, s a Renault, az Alfa Romeo, a Haas, az Alpha Tauri, illetve a Williams istállóknál remélhetnek szerződést, sőt a legtöbben a két jelenlegi legnagyobb utánpótlásnevelő műhely, a Ferrari-akadémia, illetve a Red Bull juniorprogram kötelékében szerepelnek.

Az adás elején emellett megemlékezünk néhány további ifjú tehetségről, akikre érdemes odafigyelni: egy F1-es pilótacsemetéről, egy magyar kötődésű reménységről, a Red Bull legújabb üdvöskéjéről, valamint egy egzotikus ország első igazi ígéretéről. Beszélünk továbbá a különböző juniorkategóriákról, igyekezve kicsit tisztába tenni az F1 alatti színteret, és persze felhívjuk a figyelmet arra, mely sorozatokat érdemes különös figyelemmel kísérni idén, ha a jövő királykategóriás ászainak szárnybontogatására vagyunk kíváncsiak.

Kérdéseiteket, javaslataitokat, kritikáitokat, szidalmaitokat és átkaitokat a közösségi médiában a #FormulaHUPodcast hashtaggel juttathatjátok el hozzánk. Hallgassatok belénk!

*

FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport


Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
Vályi Zsolt, a mindenkori vendég magyar hangja

Formula.hu

Support the show

A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport

Hogyan állítottuk össze a listát?
Öt éve már tippeltünk: akkor 10-ből 4-et találtunk el
Honorary mentions: Egy dán és egy barbadosi srác
Honorary mentions: Két pilóta, aki nagyon kedves a szívünknek
Mennyi pénz kell az utánpótlás-kategóriákban?
Milyen utak vezetnek el az F1-ig?
A Max Verstappen-jelenség
10. Az első igazán tehetséges indiai
9. Egy balhés brit utolsó esélye
8. Világbajnok-unoka az F1 kapujában
7. Új ország kerülhet fel a térképre
6. A Red Bull titkos fegyvere
5. Nagy nevének árnyékában
4. Dán dinamit robbanhat a Renault-ban
3. A következő új-zélandi nagyágyú?
2. Akit a Red Bull visszahívott
1. A Ferrari-akadémia csúcsterméke